Újabb tanévet nyitunk, és – talán már elmondhatjuk – szokás szerint táborral várjuk a résztvevő diákokat! Ismerkedünk, játszunk, és ráhangolódunk a félévre, amely legkitartóbb mentorainknak és mentoráltjainknak immár a negyedik lesz!

Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb félév eleji tudnivalókat, érdeklődő tanároknak és diákoknak pedig ajánljuk figyelmébe mentortoborzó cikkünket.

Mi történik az E-tanodában?

Az E-tanodában új ismeretségek köttetnek, barátságok szövődnek, miközben megosztjuk egymással azt, amit tudunk. Gimnazista mentorok skype-on segítenek egy-egy tantárgyból hátrányos helyzetű diákoknak, digitális tananyagokat fejlesztenek, megismerik saját képességeiket, felfedezik a bennük rejlő tanárt személyes találkozók és virtuális tanórák sorozatán keresztül.

Kinek való az E-tanoda?

Olyan szociális témák iránt érdeklődő diákoknak, akik szívesen megismernek az ország más vidékein élő gyerekekkel, szeretnének aktívan segíteni és szívesen kipróbálnák magukat tanárként, esetleg érdekli őket a technológia, a digitális világ és a benne rejlő lehetőségek.

Mi lesz a félév menete?

Október 6-7-én kétszer egynapos táborral indítunk, majd onnan hazatérve megkezdődik a skype-os mentorálás. Menetközben rendszeres esetmegbeszélő alkalmakon gyűlnek össze a mentorok, a félévet pedig januárban, az iskolai jegyzárással összhangban zárjuk. Frissítés: A második félévet is találkozókkal indítjuk. Február 2-án egynapos kirándulásra indulunk az ormánságba, meglátogatni az ottani mentorált diákjainkat régi és újdonsült mentoraikkal, majd a következő napokban ellátogatunk másik partnerünkhöz, a csepeli Burattino Iskolához is.

Hogyan kerülnek össze mentor és mentoráltja?

Félévet indító táborunkban sokat játszunk és ismerkedünk, majd a második nap végére együtt kialakítjuk a tanulócsoportokat, amelyekben aztán a közös tanulás zajlani fog. Frissítés: a második félévet két helyszínen két találkozóval indítjuk, leendő mentoraink dönthetnek, az ormánságbeli vagy a csepeli programnapon akarnak részt venni. A találkozók célja, hogy mindenki találjon magának tanulópárt.

Hogyan zajlik a skype-os mentorálás?

A táborban mindenkit felkészítünk erre is, megmutatjuk a tanításhoz használatos – egyébként rendkívül egyszerű – szoftverek használatát, a mentoroknak módszertani képzést tartunk, hogy minél zökkenőmentesebben ülhessenek át az iskolapadból az E-tanoda „tanári székébe”. Az érdeklődők digitális tananyagok fejlesztését is megtanulhatják, kiegészítve ezzel skype-os tanóráikat.

Hogyan ismerjük el a mentorok munkáját?

A programban résztvevő mentor diákjaink igazolást kaphatnak a nálunk végzett közösségi szolgálatról, ezzel teljesítve az iskolában előírt 50 óra IKSZ egy részét vagy egészét.

A félév közben is találkozhatok a többiekkel?

A félév során a mentorokkal több alkalommal is összegyűlünk, hogy tapasztalatot cseréljünk, elmeséljük egymásnak sikereinket és megbeszéljük a mentorálás során felmerülő problémákat. Ezenkívül bizonyos programhelyszíneken időnként az online tanítás ideje alatt is nyílik lehetőség a mentoráltakkal való személyes találkozásra.