A JOGOS! társasjáték az E-tanoda „Kreatív, kortárs közösségek az E-tanodában a társadalmi felelősségvállalásért” című, a CERV (Citizens, Equality, Rights and Values), "Közös Értékeink" program keretében megvalósuló projektjének egyik kiemelt eredménye, amely játékos formában segíti a gyermekjogok megismerését, az önérdekérvényesítés erősítését és a közösségi problémák közös megoldásának tanulását.

A JOGOS! társasjáték célja
A JOGOS! társasjáték azért jött létre, hogy a fiatalok biztonságos, játékos keretek között találkozzanak azokkal a hétköznapi helyzetekkel, ahol a jogaik sérülhetnek, vagy éppen jól érvényesülnek. A játék segít felismerni, mi számít jogsértő szituációnak, hogyan lehet kiállni önmagunkért és másokért, és miként élhetünk felelősen alapvető jogainkkal.
Célunk egy olyan, könnyen hozzáférhető, közösségépítő eszköz létrehozása volt, amely egyszerre szórakoztató és kézzelfoghatóvá teszi a jogtudatosságot a diákok számára.
Miről szól a játék?
A JOGOS! egy print and play kártyajáték, amelyben a játékosok egy nagy társasház lakóinak bőrébe bújva ismerik meg a mindennapi élet jogot sértő és jogot nem sértő helyzeteit. A diákok közösen gondolkodnak, vitatkoznak és döntenek arról, hogy az egyes szituációkban milyen jogok érintettek, és mi lehet a felelős, jogtudatos reakció. A humoros, hétköznapi történetek segítenek abban, hogy a jogi fogalmak érthetővé és emlékezetessé váljanak.
A társasjátékhoz egy részletes tanári útmutató is készül, amely segít a játék élményét elmélyíteni, támogatja a feldolgozó beszélgetéseket, és lépésről lépésre vezeti be a diákokat a legfontosabb jogi fogalmak megismerésébe.
Érdekel? Ismerd meg majd töltsd le a lap alján!
A megvalósítás menete
A JOGOS! fejlesztése 2025 márciusától 2025 végéig tartott, több lépésben, tudatosan felépített folyamatban. A fejlesztési folyamat különlegessége, hogy a játékot egyetemistákból álló fejlesztőcsapat hozta létre, akik mentorált alkotói folyamatban dolgoztak a koncepción. A csapat a nulláról indult: közös ötletelés során határozták meg, milyen témák, helyzetek és játékélmény jelenjen meg a társasjátékban, majd ezekből kiindulva rögzítették a játék legfontosabb alapjait egy játéktervezési dokumentumban (game design dokumentum, avagy GDD). Ebben fogalmazták meg a célokat, a célcsoportot, a játék alaplogikáját és a fő döntési helyzeteket is.
Ezt követte a karakterek, a játékmenet mechanikáinak és a részletes játékszabályok kidolgozása. A fejlesztők ezután egy prototípust készítettek, amelyet először saját maguk próbáltak ki, több körben, interaktív teszteléssel. A tesztelések tapasztalatai és a visszajelzések alapján finomították a kártyák szövegeit, az egyensúlyt a karakterek és helyzetek között, valamint pontosították a szabályokat, hogy a játék egyszerre maradjon gördülékeny, érthető és tanulást segítő - mindezt úgy, hogy a tanári útmutatóval együtt komplett, könnyen használható csomagot alkosson pedagógusok számára is.

A fejlesztő csapat
A játék fejlesztésében öt egyetemista vett részt, akik különböző területekről érkeztek: Gulics Amina Flóra, Jankovics Mendel, Keresztesi Eszter, Lőkös Laura Márta és Sándor-Dombay Zsófia. Pedagógiai, pszichológiai és média design háttérrel közösen dolgozták ki a játék mechanikáját és tartalmát, majd diákokkal tesztelték, hogy a JOGOS! érthető, élvezetes és tanulást segítő legyen.
Az E-tanoda állandó munkatársai részéről pedig Lukács Lilla koordinálta a munkát, Máthé Zsófia pedig az adminisztráció mellett kreatív ötletekkel támogatta a fejlesztést. A játék designját Kovács Dorka készítette, a jogi fogalmak ellenőrzését pedig Vörös Emese Hargita végezte.
Hol érhető el?
A JOGOS! print and play formátumban szabadon letölthető és kinyomtatható, így bármely iskola, tanoda vagy közösség könnyen beépítheti saját programjaiba. A nyomtatáshoz nyomtatási segédletet is készítettünk.
Töltsd le itt (kattints)!
A tanári útmutatót pedig itt találod (kattints)!
A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.
