A privilige walk gyakorlat igen látványos, és használjuk rendszeresen a tréningjeinken. Magyarra lefordítva: privilégium-séta, és a gyakorlatban állításokra kell a résztvevőknek előre vagy hátra lépni attól függően, hogy a szerepük mit enged meg. Hadd mutassunk meg két példát, és megértheted, miért fontos, hogy az E-tanoda Programban megkapaszkodhassanak a fiatalok.


Képzelj el egy fiatalt, legyen budapesti, akinek magától értetődő volt, hogy gimnáziumba fog továbbtanulni, de már hatéves korában az egyetemi karrierjét képzelte el. Van otthon íróasztala, saját laptopja, és még a szülei is segítenek neki néha a matek feladatban - amikor pedig nagyon nem ment, magántanárhoz ment. Sosem kellett választania a tanulás és a munka között, az egyetemi éveit is csak az előbbire szentelhette, de a nyári szünetben is nyelvtanfolyamra, táborokba, és egy három hét nyaralásra ment. Amikor jelentkezett hozzánk, az E-tanodába, magától értetődő volt, hogy van mit adnia: a saját, biztos alapokon nyugvó tudását és az ambíciózus jövőképét.


Ez a fiatal találkozik egy másikkal. Ő egy olyan családban nőtt fel, ahol a szülők is az általános iskolát végezték el, és nem feltétlen látják, mi az értéke a tanulásnak. Otthon több testvérével osztozik egy szobán, sosincs egy nyugodt perce sem ahhoz, hogy egy-egy feladatot végigolvasson egyáltalán. Amikor elakad a házifeladatban, mindenki tanácstalanul ül felette. Korán megtanulja, hogy az iskola időpazarlás, és nincs jövője, ha csak a tanulásra alapozik. A céljai nem is az iskola körül forognak, sőt: minél hamarabb túl akar rajta esni, elvégezni egy szakmát, és munkába állni. Ez az út azonban viszonylag rögös: lemaradásai vannak, hiszen senki nem mutatta meg, hogyan kell tanulni, és jellemző, hogy az iskolában sem kap pozitív visszajelzéseket. Ezek pedig csak gyűlnek, és gyűlnek - így nem nehéz meggyűlölni a tanulást, ugye?


Ez a két fiatal találkozik. A találkozás körülményeit most nem taglaljuk, de sok partnerünk segít abban, hogy ezek létrejöjjenek. Az E-tanoda Programban a jó és rossz körülményekből származó fiatalok közt híd épül: kapcsolat jön létre, barátság alakul belőle, és egyre inkább motiválják és inspirálják egymást. A második diáknak mondhatjuk, hogy ez volt az utolsó lehetősége arra, hogy ne essen ki az oktatási rendszerből; a jobb körülményekből jövőnek pedig ez az első, hogy megismerje, és aktívan dolgozzon a társadalmi problémákon. 


A privilige-walk gyakorlatban gyorsan eltávolodik ez a két karakter: csak tegyük fel az első kérdéseket:

  • Volt otthon saját szobád, ahol nyugodtan tanulhattál?

  • Tanult a családodban valaki egyetemen?

  • Kellett dolgoznod valaha a tanulás mellett?

Ha igen, lépj előre egyet. Lépj előre egyet. Lépj előre egyet. És elkezdünk távolodni. Ekkor ezt a szakadékot az E-tanoda Programban feloldjuk: 


hidakat építünk.


Mindkét félnek hasznos ez a találkozás, és főleg hosszútávon fognak belőle igazán profitálni. Addig pedig az E-tanoda Programban találkoznak minden héten 1 órára. Most arra kérünk, hogy támogasd ezt a heti találkozást az adományoddal. Szeptembertől ismét indulunk, és több mint 100 fiatalra számítunk, akik közül sokan lesznek olyanok, mint a fentiek - sok hasonló találkozással és motivációval. Adj számukra útravalót, hogy biztos alapokon tudjunk mi is a háttérben segíteni - támogasd az E-tanoda Programot!


ADJ TE IS ÚTRAVALÓT! ADOMÁNYOZZ TANÓRÁT - AKÁR EGY KÁVÉ ÁRÁVAL!

ADJ TE IS ÚTRAVALÓT! ADOMÁNYOZZ TANÓRÁT - AKÁR EGY KÁVÉ ÁRÁVAL!


https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/lehetoseg-utravaloul-adomanyozz-mentoralast-4487