Idén az esetfeldolgozó ülések mellett tréningeket is tartunk a mentoroknak. Ebben a tanévben személyesen még nem tudtunk találkozni, de ezeken az online alkalmakon lehetőségünk nyílik arra, hogy jobban megismerjük egymást és hasznos tudással bővítsük tudástárunkat.

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk segíteni, elengedhetetlen, hogy a saját jólétünkkel is törődjünk. Az elmúlt időszakban ez a téma kiemelt jelentőséget nyert, mert a bezártság az önkéntes gimnazisták életét is jelentősen megnehezíti. A családjukkal otthon ragadt serdülők jellemzően megnövekedett stresszről számolnak be, és kevesebb támogatási lehetőséget van lehetőségük igénybe venni – hiszen az iskolabezárás mellett elmaradnak az edzések, baráti összejövetelek is, ahol a fiatalok általában levezetik a felgyülemlett feszültséget. Így a találkozó céljának azt tűztük ki, hogy néhány eszközt adjunk a diákok kezébe, amik segítik a távoktatás kihívásaival való megküzdést.

A tréning során kiemeltük a rutin kialakításának fontosságát. Amikor tisztában vagyunk vele, hogy mi komfortos számunkra, azaz milyen helyzetekben vagyunk képesek jólesően ellazulni, akkor ki tudunk alakítani egy sajátos rutint. Ez a rutin segít rendszert alkotni, ami jól jöhet nehézségek, rosszabb időszakok esetén is, mivel biztos pontot ad számunkra. Továbbá egy jól bevált rutin segít szem előtt tartani a prioritásainkat.

A rutin kialakításakor érdemes arra is figyelni, hogy időt fordítsunk az öngondoskodásra – azaz szánjunk saját feltöltődésünkre is időt. De mit is jelent magunkról gondoskodni?

Egy bingó formájában térképeztük fel, hogy mik azok a tevékenységek, amiket már beépítettünk a hétköznapjainkba, és vajon mivel bővíthetnénk még a palettát. Szerencsére, manapság számos applikáció van, ami segít bennünket ebben.

Balance és Just Like Buddha

Vezetett meditációk széles választékát nyílik lehetőségünk kipróbálni.

Notion

Személyre szabott rendszereket alakíthatunk ki, amely által könnyebbé válik a tervezés, szervezés. Ha leírjuk a tennivalókat sok mentális kapacitás felszabadul, hiszen nem kell arra energiát szánnunk, hogy mindent fejben tartsunk.

Pinterest

Itt szinte minden témában inspirációt gyűjthetünk, legyen szó divatról, tanulási tippekről vagy receptekről. Ha új dolgokat próbálunk ki – legyen az bármilyen apróság, akárcsak egy máshogyan elkészített reggeli zabkása is, - máris kevésbé lesznek egyhangúak a távoktatás végtelennek tűnő hétköznapjai

A találkozó második felében az E-tanodás élményekre került a hangsúly. Itt is foglalkoztunk a prioritás témájával, hiszen az önkéntes munkában is fontos, hogy tisztában vagyunk a motivációinkkal és céljainkkal. A diákok összefoglalták az elmúlt félév során szerzett tapasztalataikat, és a beszámolók megosztásakor különös figyelmet fordítottunk a pozitív érzelmek erősítésére, hiszen közérzetünk és önértékelésünk szempontjából fontos, hogy felismerjük saját sikereinket, bátorságunkat és önzetlenségünket.

A tréningről zömében pozitív visszajelzések születtek. A mentorok nyitottak voltak, hogy egymás tapasztalataiból tanuljanak. Értő figyelemmel hallgatták egymás történeteit és megosztották tanácsaikat.

“Jó volt, hogy tapasztalatot szerezhettem a többiek tapasztalatai által.”

“Egyszerűen jól éreztem magam és tök hasznos infókat kaptam.”

“Nagyon élveztem beszélni egy kicsit magamról, illetve tapasztalatot gyűjteni a régebbi mentoroktól.”

Clemens, V., Deschamps, P., Fegert, J. M., Anagnostopoulos, D., Bailey, S., Doyle, M. & Visnapuu-Bernadt, P. (2020). Potential effects of “social” distancing measures and school lockdown on child and adolescent mental health.       

 

Szerző: Somlai Róza Sára