Az E-tanoda életében különleges időszak zárult le: a Közös Értékeink Program révén olyan fejlesztések valósultak meg az elmúlt egy évben, amelyek egyszerre erősítik a diákok jogtudatosságát, a mentoraink társadalmi érzékenységét és az egész közösség kreatív önkifejezését. A projekt lehetővé tette, hogy új eszközökkel és még szélesebb szakmai háttérrel támogassuk a fiatalokat, miközben szervezetként is jelentősen fejlődtünk.

Megszületett a JOGOS! – egy új társasjáték a jogtudatosság fejlesztésére

A program egyik kiemelt eredménye a JOGOS! nevű print and play kártyajáték, amely játékos és humoros formában tanítja a diákokat arra, hogyan ismerjék fel a jogot sértő és a jogot nem sértő helyzeteket a hétköznapi szituációk között, hogyan álljanak ki magukért, és miként élhetnek felelősen alapvető jogaikkal. Mindezt egy-egy karakter bőrébe bújva tehetik meg, akik 1 nagy társasház tagjai.

A fejlesztési folyamat során öt egyetemista - Gulics Amina Flóra, Jankovics Mendel, Keresztesi Eszter, Lőkös Laura Márta, Sándor-Dombay Zsófia - próbálhatta ki magát játékfejlesztői szerepben. A csapat színessége megfigyelhető abban is, hogy a fiatalok pedagógiai, pszichológiai és média design területről, alap-, mester- és doktori képzésből érkeztek. A játékot közösen tervezték meg és diákokkal tesztelték, hogy a JOGOS! valóban érthető, élvezetes és tanulást segítő legyen.

Az E-tanoda állandó munkatársai részéről Lukács Lilla koordinálta a munkát, Máthé Zsófia pedig az adminisztráció mellett újító és színes ötleteivel támogatta a játék fejlesztési és tesztelési szakaszait. A játék designját Kovács Dorka, a jogi fogalmak ellenőrzését pedig Vörös Emese Hargita végezte.

A játék itt érhető el (Kattints!).

A hozzá tartozó online kvíz és tanári útmutató pedig itt található (Kattints).

Ha gyorsan meg akarnád tanulni, hogy hogyan lehet játszani a játékkal, nézd meg az alábbi videót:


„Szavak és Színek az Igazságért” – gyerekek alkotásai a jogaikról

Ősszel meghirdettük a Szavak és Színek az Igazságért című művészeti pályázatot, amelyben 5–12. évfolyamos fiatalok három kategóriában alkothattak:

- Alkoss színekkel és formákkal (vizuális alkotások)
- Szavak ereje (írásos művek)
- Mozgásban a gondolat (videók, zenék, mozgásos tartalmak)

A pályázat október 20-a és november 16-a között zajlott. Közel 60 alkotás érkezett, mindenféle műfajban és stílusban. beérkezett pályaművek gazdagok, érzékenyek és nagyon őszinték.

🏆 Díjazottak

🥇 I. díj
    - Balogh Balázs - A spirál ölelésében (vizuális alkotás)

🥈 Osztott II. díj
    - Keller Hanna - Nem vagy egyedül (vizuális alkotás)
    - Stadler Botond - Vedd körül, ne keresztezd (vizuális alkotás)

🥉 Osztott III. díj
    - Farkas Zsófia, Tóth Bíborka, Váróczi Léna - A szavak hatása (videó)
    - Molnár Nóra LIli - Kedves Naplóm! (napló bejegyzés)

🌟 Közönségdíj
    - Molnár Róza Mira és osztálya - Bullying (videó)
    - Judás Valentin - Bullyingolás (vizuális alkotás)

Az eredményhirdetésre a kiállítás megnyitó eseményével közösen január 10-én 11 órától került sor. Az alkotásokból készült kiállítás pedig 2025. január 7–20. között volt megtekinthető meg az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában.

A kiállítás online pedig itt érhető el (Kattints!).

Az eredményhirdetésen és a kiállítás megnyitón készült fotók:



GG! Good Games Ideathon – ahol a diákokból játékfejlesztők lesznek

A projekt egyik legizgalmasabb záróeseménye a január 31.-én megrendezett GG!-Good Games! - Ideathon esemény, ahol középiskolás fiatalok csapatokban dolgoztak saját társasjátékuk ill. számítógépesjátékuk alapötletén. Az esemény napján tartott játékfejlesztő tréning segített a gyerekeknek egy játéktervezési dokumentumot (GDD) összeállítanak, ami rögzíti a játék célját, célcsoportját, témáját és típusát. A tréninget Tóth Lambert a Primal Game Studio játékfejlesztő munkatársa tartotta. Ez a tudás később is hasznosnak bizonyulhat, mivel a GDD dokumentum az, amit a játékfeljesztő cégek használnak.




 


És mindezek mellett mi is fejlődtünk: megújult a honlap, bővült csapat, erősödött a közösség

A támogatásnak köszönhetően:

- megújult a honlapunk (részben a támogatásból finanszírozva), felhasználóbarátabb és átláthatóbb lett,
- 
egy részmunkaidős új kollégával bővült az E-tanoda csapata (szia, Laura!),
- 
közösségi média-jelenlétünk dinamikusan nőtt: Facebook- és Instagram-posztjaink egyre szélesebb körhöz jutnak el,
- 
és 4 új mentor tréninget tudtunk megtartani, s ebből többet tudtunk kiadványosítani is, melyek itt érhetőek el (Kattints!).

Mit jelent mindez a jövőre nézve?
Hiszünk abban, hogy ezekkel az eszközökkel még hatékonyabban tudjuk támogatni a fiatalokat abban, hogy magabiztosan, felelősen és bátran képviseljék önmagukat és másokat is. S mindezek mellett a szakmai tárházunk és megannyi módszerrel, eszközzel bővült, melyeket hosszú évekig fogunk még használni!

Köszönjük, Közös Értékeink Program!

A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.