Augusztus 28-án az E-tanoda által szervezett „Játék, tanulás, lehetőség” konferencia különleges alkalom volt: két fiatalunk nemcsak résztvevőként, hanem előadóként állhatott a közönség elé, hogy bemutassák, mit tanultak a finnországi tanulmányút során.

A konferencia egy nemzetközi együttműködés részeként valósult meg, amelynek keretében az E-tanoda egy új oktatási játék fejlesztésén dolgozott egy szlovák partnercéggel. A rendezvény középpontjában a játékos tanulás állt, bemutatva különböző oktatási módszereket és megközelítéseket. Bár Finnországban nem kifejezetten a gamifikációt vagy a játékalapú tanulást vizsgálták fiataljaink, mégis egy nagyon fontos „módszertannal” tértek haza: a szemlélettel.


“Valódi civil hozzáállás”*



A finn szervezeteknél azt látták, hogy a segítés nem irányítás, hanem partnerség. A fiatal nem feladat, hanem társ. Nem „javítandó”, hanem támogatandó. A jó gyakorlatok többsége – a kapcsolatalapú mentorálás, a fiatalok bevonása a döntésekbe, az empátia erőteljesebb jelenléte – itthon is működne, különösen a tanodák világában. De nem úgy, hogy egyszerűen „lemásoljuk” őket. Mert ezek nem receptek. Inkább iránytűk.

A finn tapasztalat egyértelmű üzenete az volt: az igazi változás nem módszertani, hanem szemléleti. Ehhez sokszor a vezetői szerepek újragondolása is szükséges: a hangsúly az irányításról a jelenlétre, a kontrollról a bizalomra helyeződik át.


“Tanítóként, osztályfőnökként, akár szabályok közös lefektetése a diákokkal, úgynevezett szerződéskötés év elején”*



A fiatalok konferencián két nappal a hazatérésük után osztották meg a tapasztalataikat – frissen, őszintén, személyesen. Nem előadást tartottak, hanem beszélgetést indítottak. Meghívták a résztvevőket, hogy együtt gondolkodjunk: mit vinnél haza te ebből? Mi az, amit már holnap máshogy csinálnál?


“Társas kapcsolatok erősítése” -> osztályon vagy akár évfolyamon átívelő, egymás mentorálása*



Szó esett az online térben megjelenő empátiáról, az önkéntesek tudatos felkészítéséről, és arról is, hogyan lehet egy közösség valóban megtartó erő. A klubházi működés példája különösen inspiráló volt: nem egy új intézményről szólt, hanem arról, hogyan lehet tér a kapcsolódásra, akkor is, ha csak egy terem vagy heti két óra áll rendelkezésre.

A konferencia legszebb pillanata talán az volt, amikor a résztvevők maguk kezdtek tervezni: kinek mi lenne az „első apró lépés”? Egy más típusú kérdés a mentorált felé. Egy csendesebb jelenlét. Egy közös döntés. Egy online üzenet, ami nem ügyintézés, hanem figyelem.


“Erősségeket néznek, nem gyengeségeket”*

“Egymás támogatása a fejlődésben”*



Ekkor vált igazán világossá mindenki számára, hogy a finn tapasztalatok lényege a tudatos jelenlét és az odafigyelés kultúrája. Ezeket a szemléleti elemeket itthon is tanulhatjuk és alkalmazhatjuk.

Mi az E-tanodában most kezdjük: beemeljük az online empátia tudatos gyakorlását, új mintákat vettünk át a szervezeti működésben, és közben tanuljuk újra, mit jelent nem vezetni, hanem kísérni.


“Online kommunikáció használata. A “Hallgatom./Figyelek.” helyett a konkrét fizikális helyzet verbalizálása: “Itt ülök, félre tettem mindent, hogy csak rád figyelhessek.””*



Mert a jó gyakorlatok nem másolhatók betűről-betűre. De a bátorság és az odafigyelés, hogy emberségből dolgozzunk bármiben vagyunk is épp – tanulható.


*A résztvevők ötletei, hozzászólásai, ami meg ragadta őket.

A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.