Eltelt öt hónap az évből, és már sok mindent tudhatunk a hátunk mögött – lássuk is, mit csináltunk eddig az E-tanodában 2024-ben!

Kik is vagyunk?

Az E-tanoda egy mentorközösség, ahol online és személyes mentorálás zajlik. A mentoraink gimnazista önkéntesek, a mentoráltjaink pedig hátrányos helyzetű, tanodás diákok az ország minden tájáról. A mentoraink nem csak korrepetálnak, de támogatást nyújtanak a továbbtanulásban is, és segítenek a tanulásmódszertan területén is. Mentorainkat az egyetemista önkéntesek képzik havi szinten.

Mit csináltunk idén?

Januártól áprilisig 350 órát tanultak együtt a gyerekek, ez idő alatt közismereti és más tárgyakból is segítséget kaptak. Tanuláson túl beszélgethettek, megismerhették egymást a mentor-mentorált párosok (a visszatérő párosok mélyíthették kapcsolatukat), és pályaorientációban is utat mutattak nekik a gimnazistáink.

Kétszer is találkoztunk

A gimnazistáinkkal havi szinten tartunk találkozókat, ahol a mood managementen túl a munkájukhoz szükséges készségeikben is fejlődhetnek: óratervezés, tananyagfejlesztés, kommunikáció, empátia és türelem. Fontos alkalom ez arra is, hogy megosszák egyedi élményeiket, tapasztalataikat, és ezeket megbeszéljük. Különös figyelmet fordítunk a mentorok visszajelzései, melyekből tudunk mi is tanulni – mi az, amire szükségük van, és mi az, amit úgy érzik, elsajátítottak. Ebből mi is építkezhetünk.

A mentorok ezt jelezték vissza a februári találkozóról:

"Hasznos volt, hogy bele láttunk a gyerekek életébe, életkörülményeikbe, és ez segített megérteni, miért kell velük kicsit türelmesebbnek, megértőbbnek lenni."

"Nagyon örültem, hogy a szakmai részen felül a mentorok is megoszthatták egymással a tapasztalataikat, véleményüket egymással. Ebből én is rengeteget tanultam és igyekszem beépíteni a munkámba."

Eközben együttműködéseink is vannak

Büszkék vagyunk rá, hogy a Romaversitas-szal már harmadik alkalommal dolgozunk együtt – tavaly nyáron például rendszeresen találkoztunk menekült gyerekekkel, hogy művészeti, cirkuszpedagógiai foglalkozásokat tartsunk nekik, és közelebbi kapcsolatot alakítsunk ki velük, miközben kibontakozhatnak történetükkel. Ezen a nyáron is folytatjuk a közös munkát.

A további tevékenységeinket a Facebook oldalunkon követheted naprakészen, amit itt érsz el: Facebook