Az E-tanoda már évek óta aktívan támogatja hazánk leszakadó régióinak tanulóit. A recept egyszerű, és úgy tűnik, szuperül beválik: kapcsolatokon keresztül hozzuk közelebb a tanulás szeretetét a mentoráltjainkhoz, így nem csak egy-egy tananyagot sajátítanak el, de az attitűdjük is megváltozik. A mentoraink többségében gimisek - kortársak -, akik hónapról hónapra egyre több mindent tudnak meg a társadalmunkról, és arról, hogyan érdemes jól segíteni. 


Az E-tanoda mentorprogram 2016-os indulása óta körülbelül ötszörösére nőtt a nálunk lévő fiatalok száma. Ezek a fiatalok vagy mentorok vagy mentoráltak, de egy közös bennük: mindannyian tanulnak valamit. 


Az előző tanévben több mint 100 fiatal tanult együtt. A programunk nagyrészt online zajlik, hiszen így olyan térségekben is megszólíthatunk diákokat, ahová más a földrajzi adottságok miatt nem ér el. Szoktuk mondani: 


hidakat építünk. 


És most Téged hívunk erre a kalandra.


Ma egy magánóra akár több mint tízezer forint is lehet. Az E-tanoda Program működési költsége tanulónként körülbelül 3000 Ft/tanóra. Ebből fedezzük a havi-kéthavi tréningjeinket, az utazásainkat, és a szakmai hátteret. Azonban az E-tanodás módszertan nem csak a tananyagot fedi le: kapcsolatok épülnek, barátságok szövődnek és jövők változnak meg, hiszen valaki megmutatja a mentoráltaknak, hogy van értelme a befektetett energiának. A mentorainkat kifejezetten arra tanítjuk, hogy pozitív szemléletben tanítsanak - dicsérjenek, bátorítsanak és reményt adjanak.


Ezt írták a mentoráltjaink:


A mentoraink pedig őszintén megmutatják, hogy az 1244 letanított óra mögött mi a valódi érték - egyben kihívás:




Az E-tanoda Program szeptembertől újra gőzerővel indul: elindítjuk a meglévő tanulócsoportjainkat - akik közül többen nyáron is tanultak, csupán önszorgalomból -, és elkezdünk toborozni, hogy még több fiatalt tudjunk összekapcsolni.

Minden adomány közelebb visz minket ahhoz, hogy:

  • több diákot tudjunk bevonni a programba,

  • új mentorokat tudjunk képezni és támogatni,

  • és hosszú távon fenntartható maradjon az E-tanoda működése.

Csatlakozz hozzánk, és légy részese annak, hogy egyre több diák mondhassa el: „nincs lehetetlen.”

ADJ TE IS ÚTRAVALÓT! ADOMÁNYOZZ TANÓRÁT - AKÁR EGY KÁVÉ ÁRÁVAL!


https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/lehetoseg-utravaloul-adomanyozz-mentoralast-4487