- 2025-12-16
- Hírek
Ősszel konferencián jártunk Szegeden!

Az E-Tanoda képviseletében Lőkös Laura, az E-tanoda Program Szakmai projektasszisztense, vett részt a XXV. Országos Neveléstudományi Konferencián, ahol az Inklúzió, érzékenyítés és érzelmi nevelés című szekcióban (2025. október 14., péntek, 12:30–14:00) adott elő. Laura Lukács Lilla Judit, Lőkös Laura: Társadalmi érzékenyítés és pedagógiai innováció digitális eszközökkel című előadás keretében mutatta be az E-tanoda tevékenységét és a kapcsolódó innovatív módszereket. Az alábbiakban összefoglalom Laura beszámolóját és az esemény főbb tanulságait.
Laura bemutatta, hogyan dolgozik az E-tanoda, és kiemelte a kortárs mentorálás szerepét. Rávilágított arra, hogy a fiatalok közötti támogató kapcsolatok mennyire hatékonyan járulnak hozzá a tanulási motiváció és önbizalom erősítéséhez. Ismertette a szervezet fő céljait is, különösen azt, hogy a tanulók egyéni igényeihez igazodó, támogató közösséget teremtenek a 21. Századi pedagógiai módszerek alkalmazása mellett. A programba bevont diákok motiváltabbá válnak a tanulásra, tágul a világról alkotott képük, és más szemmel látják lehetőségeiket. A mentoráltak eredményei is javulnak, digitális kompetenciái szintén fejlődnek, miközben az önbizalmuk és magabiztosságuk is erősödik. Mindezek hozzájárulnak ahhoz is, hogy a pályaorientációs döntéseik is átgondoltabbak lesznek (például szakiskola helyett gimnázium választása, vagy a nyelvi készségek gyorsabb fejlődése).
A mentorok számára is tartogat tanulságokat a program. A legnagyobb fejlődést a kommunikáció, magyarázókészség, időmenedzsment, empátia, digitális készségek, tanítási készségek és társadalmi érzékenység terén tapasztalták.
A konferencia során a Romoji játék is bemutatásra került. Romoji egy narratív kalandjáték, ami ingyenesen elérhető Google Play-en. A játék központjában a roma közösségek mindennapi életének bemutatása áll három gyerek barátságán keresztül, Magyarországon és Szlovákiában. A játék egy Erasmus+ K2 pályázat keretében fejlesztették ki, mely során életút-interjúkkal történő kutatással alapozták meg a játék hitelességét. A Romoji helyszíne egy Határzúg nevű település. A játék és egyben történet döntéseken keresztül alakítható. A játék végén pedig a roma mitológiából formázott szuperhősök fogják visszajelezni, hogy hogy a döntések alapján az adott játékos milyen motivációkkal játszotta végig a játékot. A Romoji célja a pozitív roma reprezentáció elősegítése, társadalmi érzékenyítés és az empátia növelése. A játék elnyerte a Best Roma Youth Award I. helyezését és az OTP Fáy Alapítvány Oktatási Innovációs díjat (középiskola kategória, arany).
Összegzésképp elmondható, hogy a konferencián szerzett tapasztalatok és visszajelzések megerősítették az E-tanoda munkatársait arról, hogy nap, mint nap hiánypótló munkát végeznek. Az előadás nagy érdeklődést váltott ki a résztvevők körében, a mentorprogram működése mellett a Romoji játék volt fókuszban. Többen már a helyszínen letöltötték a játékot.
Az előadás absztraktja a megtalálható a konferenciakötetben, amely letölthető itt.
