Beszámoló az E-tanoda záró mentortalálkozóján vetített Tititá c. filmről.

Anti egy mélyszegénységben élő roma család gyermeke, aki egyedül, támogatás nélkül vág neki egy olyan lehetőségnek, amelyre lelkileg nincs felkészülve. A világ egyik leghíresebb zenésze és profi muzsikusok hada vette hirtelen körbe, és nagyon hamar szembesült azzal, hogy óriási lemaradásban van a többiekhez képest. Hallás után gitározott eddig, most pedig kottából kellett megtanulnia zenélni. Minden, amit eddig a zenéről gondolt, felülírásra került az új környezete által.  Az ösztönösség és érzések helyére belépett a tudatosság és a technikai formák elsajátításának szükségessége.

A film során gyakran éreztem azt, hogy Anti nem érti mi a baj azzal, ahogyan ő csinálja. Az miért rossz? Úgy érezhette, hogy nem kap erre meggyőző válaszokat, mindaddig, amíg nem találkozott azzal a tanárnővel, aki meg tudta értetni vele, meg tudta mutatni neki az ő nyelvén, hogy hol a hiba.

Mindaddig amíg ez a találkozás nem történt meg, Antiban fokozatosan növekedni láttam a dacot. A kezdeti lelkesedése hamar lelohadt. Nem volt hozzászokva a rendszerességhez, szembesülni kellett azzal, hogy folyamatosan gyakorolni kell. Nem készült az órákra, kifogásokat keresett, és volt egy pont amikor már el sem ment a foglalkozásokra, hanem aludt. Mert nem értett semmit, hogy mit miért kell megtennie. Egyedül volt. Messze a családjától, egy olyan közegben, amely számára új és ismeretlen volt. Tanárai türelemmel kezelték ezt egy darabig, de egy idő után úgy vettem észre ez valahogy elfogyott, és talán a bizalom is megtört irányába.

Mindeközben ő pocsékul érezte magát. Megingott a hite abban is, hogy egyáltalán akar-e ő zenész lenni, de szerencsére ez csak egy múló gondolat volt, és ezen hamar túl is lépett.

Az első hat hetes képzés végén hazament. Otthon egy újabb szörnyű szembesülés várt rá. Felismerte, hogy miben is él valójában. Nagyon kemény mondatok hangzottak el a szájából. ’Nem akarok analfabéták között lenni.’ Megérezte és meglátta, hogy mennyire kevés és nem fejlesztő az a környezet, ahol korábban ő is boldogan elvolt. 

Ennél a résznél azt éreztem, hogy Anti lebegni kezdett. Lebeg két világ között. A fényes csillogás Snétberger oldalán és a Müpás fellépés lehetősége, illetve a mélyszegénységben élő családja között. Óriási felelősség valakit egy olyan környezetből kitépni, mint Antié, és egy olyan világgal kecsegtetni, amelyre lelkileg nem áll készen. Amit én hiányoltam ebben a történetben az a fokozatosság elve. Talán Antinak is inkább először egy zeneiskolába kellett volna járni, talán először ebben kellett volna neki segíteni, mielőtt egy ilyen táborba kerül. Egy olyan zeneiskolába, ahol megtanulja az alapokat, és ebben a táborban már tényleg a tehetsége kibontakoztatásában, a finomságok megtanulásában kapott volna segítséget.

Antinak nemcsak önmagával kellett megküzdenie, hanem a nyomorral is. A legközelebbi alkalommal már a saját gitárja nélkül ment el. Beszámolt arról, hogy mennyire kemény telet kellett végigélnie otthon. A gitár ennek áldozatul esett. 2200 Ft kellett volna neki vonatra, hogy részt vehessen a válogatáson és a felkészítésen, de nem volt ennyi pénze a családnak.

A film alatt többször éreztem, hogy szinte látom a gondolatait az arcán, hogy ki tudnám mondani helyette. Anti története szembesített egy a saját életemben megélt történettel. A különbség csupán annyi, hogy nekem nem a tudásommal volt probléma, hanem számomra a közösségbe való integrálódás okozott gondot. Nem a rendszerességgel és a munkával gyűlt meg a bajom, hanem bizalmam nem volt

Mindenkinek megvannak a maga korlátai, nehézségei. Antinak a technikai tudás, másnak a bizalom és az önmagába vetett hite okozhatja a baját. Antinak megvan a tehetsége, de fejlesztenie kell a tudását. Nekem megvan a tudásom, de fejlesztenem kell a bizalmamat, hogy oda merjem adni és oda akarjam adni. Nekem azt kell megtanulnom, hogy higgyek az emberek jóságában, mert sok rossz emberrel találkoztam, és emiatt bezárkóztam. Számomra közösségbe menni ugyanolyan nagy kihívás, mint Antinak felvenni a ritmust zenésztársaival, és ugyanúgy a családom támogatása nélkül vívom a harcom, mint ő.  Sokunknak megvan a maga története, ahol kapcsolódni tud Antiéhoz.

A végeredményt tekintve szerintem nagyon jól vette az akadályt. Jól sikerült a válogató. A kamera külön vette az arcokat, hogy kiből milyen érzelmeket váltott ki a zenéje. Én mindet pozitívnak láttam. Sok tehetséges gyerek szerepelt a filmben, biztos, hogy nem lehetett könnyű választani közülük, és Anti labilitása, lebegése nem kedvezett a történetnek. Biztos, hogy fájdalmasan élte meg, hogy nem léphetett fel a Müpában. De sokat kapott. Több lett. Fejlődött, és kinyílt a fejlődéshez vezető út számára. Kapott perspektívát, ami korábban nem volt.

Szívből kívánom neki, hogy teljesüljön az álma, és sikerüljön bekerülnie a konzervatóriumba. Remélhetőleg van lehetősége és ereje, hogy képezze önmagát. Hiányoltam, hogy arról nem tudtunk meg semmit, hogy MOST mi van vele, hol tart az élete.

 Magdi, E-tanoda mentor